A hernyóselyem története

 

A selyemfestés Kínában több ezer éves ősi hagyományokra tekint vissza. A selyemhernyó tenyésztés Kínából származik, ahol már Krisztus előtt 2700 évvel foglalkoztak vele. A selyem állati eredetű anyag, a Bombyxmori nevű selyemlepke hernyói termelik.

 

A kínaiak sokáig féltve őrizték ezt a tudományt. A selyem fontos kerekedelmi áruvá vált. Távoli vidékekre is eljutott, egyrészt a nomád törzseknek szóló ajándék vagy hadisarc formájában, másrészt a karabánokkal, amelyek a Selyemúton hatalmas mennyiségben szállították szerte Ázsiába és Nyugatra.

A selyemhernyó tenyésztés később Indiában és Japánban is meghonosodott. Európába hittérítők hozták be a selyemhernyó petéket, titokban, amelyek tenyésztése a VI. században indult meg olasz, spanyol és francia földön.

Magyarországon Mária Terézia uralkodása idején, 1765 körül kezdtek foglalkozni vele. Később Gróf Széchenyi István 1840-ben, a selyemről írott művében szorgalmazta a selyemhernyó-tenyésztés előmozdítását. A korabli statisztikák szerint 1883-ban Magyarország majd 70 milliót adott ki selyemkelméért. Az állam felismerte, hogy jobb lenne, ha maguk termelnék a selymet. Ennek hatására fel is lendült hazánkban a termesztési kedv. 1887-ben felépült a gubóbeváltó emeletes épülete is.

A tenyésztők itt ingyen kapták a petékből kikelt hernyókat, amelyeket otthonukban eperlevéllel tápláltak. Rengeteg eperfát is telepítettek ebben az időben, amely a selyemhernyók eledele.

A selyemhernyó négy vedlés után kezd gubózni. Ennek elősegítésére gyaluforgácsot vagy rőzseágakat használnak. A 4 cm-t meghaladó hernyók ezekre másznak fel és kezdik a selymet ereszteni, amelyet szabályos gubóvá alakítanak.

A tenyésztők ezeket a gubókat szállították be a gubóbeváltóba, ahol forró vízbe mártották a gubókat, majd szárítás után a selyemgombolyítóba vitték, ahol lefejtették róluk a selyemszálat. Egy gubóból 600-900 méternyi anyag nyerhető. Ez azonban még nagyon vékony, ezért több szálat sodornak össze, hogy megfelelő vastagságú selyemhez jussanak. A nyersselyem még ragasztóanyagot is tartalmaz, amelyet a szövött anyagból eltávolítanak.

Sokféle selyem létezik. A hernyóselyemtől a műselyemig, a lehelet vékonytól a vastagabbakig, a csodálatosan fényes selyemtől a mattig számtalan változat található.

A kor embere általában már műselymeket használ. Valódi hernyóselyem alig van. /Ezért is számít ma már exkluzív viseletnek a hernyóselyemből készült kelme/.

A selyem használata rendkívül sokrétű volt már a régi kultúrákban is: öltözködés, díszítés, képek, terítők, falvédők, könyvborítók.

A festészetben leggyakrabban használt a pongé selyem. Ez többféle vastagságban, a matt hatástól a fényesebbik, sokféle változatban áll rendelkezésre.  Mindegyiken másképpen viselkedik a festék.

A selymet festéssel és hímzéssel díszítik. Különböző korokban és különböző kultúrákban más-más motívumokat használtak.

 

A selyemfestés története

 

A kínai selyemfestészet leggyakoribb témái a tájképek, madarak, virágok, bambuszok, portrék. A keleti tekercsép-festészet két fő ága a kínai tájképfestészet és a japán képi elbeszélés.

A tájképek egyszerűek, nemesek, tiszta szépség árad belőlük, kicsit álom-mesevilágba repítenek bennünket. A képi elbeszélésekben egy történet egymást követő jeleneteit festették meg.

A tekercsképek hosszú selyem-, vagy papírsávok, formájuk lehet függőkép vagy horizontális. A tekercsképek témája gyakran vallásos. A keleti kultúrákban különböző istenségeket és szent ábrákat, mandalákat ábrázolnak. Kínában és Japánban buddhista hatásra elsősorban az istenábrázolások terjedtek el. Tibetben a terekcsképek szakrális tárgyak: a szellemi élet fontos kellékei. A kolostorokban és a házioltárok fölött egyaránt találkozhatunk velük. Fajtái a hímzett, szövött, nyoott és rátétekkel varrott. Ábrázolhat istenséget, mestereket, a tanítási láncolatot, egy szent életének epizódjait vagy szimbólumokban dúskáló mandalákat.

A tusfestés a tónusok művészete: fehértől a feketéig jelennek meg a különböző árnyalatok. Egyszerűsített, letisztult ábrázolások, csak a lényeget jelenítik meg. Japánban a zen-buddhizmus megerősödésével terjedt el ez a festési stílus. Témája lehet portré, tárgy, tájkép,virágok, állatok. E képeket gyakran feliratok, pecsétek is dísziti. Mind Kínában, mind Japánban a fekete tus használata mellett elterjedt a színes képek festése is, a festékanyagokat ásványból és növényekből nyerték ki.

A különböző korszakokban egyre újabb festési és képstílusok jöttek létre. Festettek faliképet, paravánt, térelválasztó falat, legyezőt, ruhákat. Mindegyikre jellemző a harmóniára való törekvés és az, hogy a természet egy darabját, a szépséget akarja megragadni és megőrizni.

A múzeumokban ma is láthatók ezer évesnél régebbi selyemképek. A ma emberének sem kell tehát attól tartania, hogy a selyem nem időtálló anyag. Kétségtelen azonban, hogy a selyemre festett képeket óvni kell a nedvességtől és az erős napsugárzástól, hogy tartósak maradjanak.

A cikkhez felhasznált források: www.nlcafe.hu/otthon, www.selyemfestes.eoldal.hu

 

 

 

Kövess Facebookon is

NőaLelkierőd - Kreatív Life Coaching